Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Az NB3 20. fordulója elé

 

 

 

 

A Keleti csoportban a Kazincbarcika – Cegléd mérkőzésre irányul a legnagyobb figyelem. Ceglédi győzelem esetén a Kazincbarcika alighanem lemondhatna a második helyről. Beharangozónk

 

A Közép csoportban a Komló hazai pályán fogadja a Dunaharasztit. Amennyiben a Baranya megyeiek otthon tudják tartani a három pontot, úgy a veszített pontok tekintetében előnyösebb helyzetbe kerülnek riválisuknál. Várhatóan sokan lesznek kíváncsiak a Kozármisleny kispesti vendégjátékára is. Vágner Attila a Komlói Bányász játékosa mondta el véleményét a 20. forduló mérkőzéseivel kapcsolatban.

 

A Nyugati csoport mérkőzései közül három találkozót emelnék ki. A Dorog ugyan otthon fogadja a BKV Előre együttesét, s előrébb is áll a tabellán, de a mérkőzés abszolút háromesélyes. A régmúlt időkből számtalan Csepel – Győr mérkőzésre emlékezhetünk. Mindkét csapat négyszeres magyar bajnok. A győriek számára nagyon sokat jelentett a múlt heti Tatabánya elleni siker, de most is nyerniük kell, mert nyakukon a riválisaik. A tavaszi szezont két győzelemmel kezdő Diósd a komolyan megerősödött Mosonmagyaróvárt fogadja. Amennyiben a hazaiaknak nem sikerül nyernie, úgy leszakadhatnak a Győr, Dorog, Mosonmagyaróvár hármastól. Menczeles Iván a BKV Előre vezetőedzője mondta el véleményét a 20. forduló mérkőzéseivel kapcsolatban.

 

 

Szécsi József

 

 

 

 
 

Facebook

Hirdetések

 

szem2.jpg


MLSZ

mlsz.jpg


NB3 TV

nb3-tvweb.jpg



Archívum

Naptár
<< December >>
<< 2017 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Most: 13
Összes: 1033906
30 nap: 22905
24 óra: 1010