Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Elszenvedte első vereségét az Érdi VSE

 

Fotó: Balogh István

bkv---erd-2.jpgElszenvedte első vereségét az Érdi VSE. Az NB III Nyugati csoportjának kilencedik fordulójában hiába játszott mezőnyfölényben a BKV Előre vendégeként Limperger Zsolt alakulata, a közlekedésiek 2–1-re nyertek – számolt be róla az erdivse.hu. http://erdivse.hu/2017/10/08/oda-a-veretlenseg/

A mérkőzés elejétől kezdve érezhető volt, a két csapat közti különbség, de hiába szögezték saját kapuja elé a BKV-t a vendégek, kevés lövésig jutottak, a szélről beadott labdákat pedig a hazaiak semlegesíteni tudták.

A fordulás után továbbra is mezőnyfölényben játszottak a vendégek, míg a fővárosiak kontrákból próbáltak megindulni. Aztán az 55. percben egy leshelyzet után az érdiek rosszul végezték el a szabadrúgást, melyet Ferkó Ádám a félpályáról lőtt az érdi kapuba (1–0).

A hátrány után tempót váltott az Érdi VSE, és bő tíz perccel később Pál Szabolcs tíz méterről lőtt a BKV kapujába (1–1).

Az érdiek egyenlítő gólja után két perccel ismét vezetett a házigazda, amikor Melczer adott el labdát saját kapuja előtt húsz méterre, majd a baloldali beadásra Balogh Bence érkezett, s passzolt az üres kapuba (2–1).

A feszült hangulatú folytatásban Ferkót második sárga lappal kiállították a 68. percben, de az érdiek nem töltöttek el sok időt emberelőnyben, ugyanis egy kontra megakadályozásaképpen Pál Szabolcs buktatta ellenfelét, s kapta meg második sárga lapját a 74. percben.

Az érdiek részéről Kelemen Patrik pöckölt bele Balázsovics Máté beadásába veszélyesen, majd hiába a kapu elé beívelt labdát, nem jött össze az újbóli egyenlítés, így az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjában elszenvedte első vereségét.

– Az első húsz percben az Érd akarata érvényesült, mezőnyfölényben játszott, aztán visszavett a lendületéből. A meccs összképét tekintve megérdemelten nyertünk – mondta Honti József, a BKV Előre edzője.

– A játékunk az ellenfél kapujától húsz méterig jó volt, utána voltak nehézségeink, de nem ez volt a legjobb csapat, amellyel játszottunk és azokat megvertük, most egy gyengébb képességű csapat ellen ajándékoztunk két gólt – ez is az oka a vereségnek. Amit mi tettünk a fociért és a győzelemért, az több volt, mint a BKV-é. – értékelt Limperger Zsolt.

– Talán hiányoztak az utolsó passzok a kapu előtt, illetve vagy egy jó lövés, amiből gól születik. A BKV-nak szerencsére is volt. Többet érdemeltünk volna – mondta Balázsovics Máté.

NB III, Nyugati csoport, 9. forduló
BKV Előre SC-Érdi VSE 2–1 (0–0)
BKV: Nacsa (Kara, 37.) – Szedlacsek, Kálmán, Miklósvári, Sánta Attila – Németh Á. (Csanálosi, 58.), Ferkó, Lanczkor, Birtalan – Balogh Bence, Csepregi (Csikortás, 78.).
Edző: Honti József

Érdi VSE: Kertész F. – Ország (Tárkányi, 58.), Bozsoki, Csiszár, Pintér N. – Koós, Pallagi, Melczer – Balázsovics, Pál Sz., Kelemen P.
Edző: Limperger Zsolt

Gólszerzők: Ferkó (55.), Balogh Bence (68.), ill. Pál Sz. (66.)

Kiállítva: Ferkó (71.), ill. Pál Sz. (74.)

 

 

Beharangozó

/Kattints!/

Eredmények

/Kattints!/

  

 

 
 

Facebook

Hirdetések

 

szem2.jpg


MLSZ

mlsz.jpg


NB3 TV

nb3-tvweb.jpg



Archívum

Naptár
<< December >>
<< 2017 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Most: 16
Összes: 1033152
30 nap: 23644
24 óra: 1209