Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Hat pont az előny, de a kazincbarcikaiak még nem számolgatnak. Interjú Burics Andrással

 

 

burics-andras.jpg

 

 

- Pontszámban ugyan jelentős különbség volt a javatokra, de gondolom, hogy az ellenfél vezetőedzője - Varga Attila személye – óvatosságra intett benneteket. Miként készültetek a Hatvan elleni találkozóra?

- A hatvani csapat az edzőváltás óta, olyan eredményeket produkált, amik figyelemre méltóak. Ugyanúgy készültünk, mint bármelyik más meccsre. A pontkülönbség ellenére sem vettük félvállról a hétvégi találkozót.

- Koleszár mester kidolgozott erre a találkozóra valamilyen különösebb taktikát?

- Külön taktikával nem készültünk. Jobb szeretjük a saját játékunkat játszani. A mester természetesen figyelemmel követte a Hatvan eddigi szereplését és felvázolta, hogy mire számíthatunk az ellenféltől.

- Milyen poszton kaptál szerepet és mi volt a feladatod?

- Védekező középpályásként kaptam szerepet, így elsődleges feladatom a stabil, fegyelmezett védekezés mellett a labdaszerzés volt. Persze ha volt lehetőségem, segítettem a támadásokat is.

- Alig több mint 60 perc után háromgólos előnybe kerültetek, valóban ilyen sima volt?

- Az ellenfél az első félidőben teljes mértékben a kontrákra rendezkedett be. Nagy nyomást tudtunk gyakorolni rájuk, aminek meg is lett az eredménye. A második félidőben már más felfogásban futballoztak, így viszont nyíltabbak lettek és a mi kontráink jól sültek el. A meccs végére mindent egy lapra feltéve támadott a Hatvan, gólt is szereztek, ziccerek maradtak ki itt is ott is. Összességében teljesen megérdemelt a győzelmünk.

- Miként estek a góljaitok?

- Az első gólhoz egy szemfüles labdaszerzésre volt szükség Süttő Attila részéről. Higgadtan használta ki a lehetőséget. A második gólt Farkas Jani szerezte az általa kiharcolt büntetőből. A harmadikat pedig egy villámgyors kontra végén Faggyas Milán rúgta.

- A tavasszal jó pár pontot elhullajtottatok, de az a szerencsétek, hogy a közvetlen vetélytársaitok is. Jelenleg már hat pont az előnyötök, ami azért már tekintélyes. Megállíthat még benneteket valami vagy valaki a bajnoki címért folytatott versenyben? Mire kell odafigyelni?

- Kiegyenlített a bajnokság, úgy gondolom még nagyon korai számolgatni. Szerencsére olyan helyzetben vagyunk, hogy csak saját magunkkal kell foglalkoznunk. Ennek szellemében dolgozunk tovább és haladunk a céljaink felé.

Szécsi József

 

 

Beharangozó

/Kattints!/

Eredmények

/Kattints!/

 

 

 
 

Facebook

Hirdetések

 

szem2.jpg


MLSZ

mlsz.jpg


NB3 TV

nb3-tvweb.jpg



Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2017 >>
Ke Sze Csü Szo Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31